|
MAG LYRICS
"Számítás" (2004 EP)
1. Minden mentség
2. Számítás
3. Arany nap
4. Ágy
5. Napnak udvara
6. Eltaszítva
1. Minden mentség
Az összes szó, ami fejünkből
ebbe a légkörbe téved
Az összes láng, ami helyettünk
éjjel világít
Minden járat, amelyen
mi vezetjük a gépet
Minden szép, csak éppen
többé semmi se számít
Az idő megy, amerre milliók akarják
az emberek fogynak, az emberek sokasodnak
az ég is úgy forog, ahogy milliók akarják
az emberek fogynak, az emberek sokasodnak
Válogatnak köztünk
Legalább egy ismerősöm lenne
Félni mindig, hogy vajon merre
billen velünk a mérleg nyelve
Az összes mentség, amivel
fűtjük télen a házat
Minden egyes álom, ami
a vekkertől válik köddé
Az utolsó ábrándig
minden apró káprázat
Hit, remény, szeretet,
semmi se számít többé
Az idő megy, amerre milliók akarják
az emberek fogynak, az emberek sokasodnak
az ég is úgy forog, ahogy milliók akarják
az emberek fogynak, az emberek sokasodnak
Sorban állni némán
Melyikünk kerül melyik helyre
Nem nézni fel, nem nézni hátra
örökké a görcsöket nyelve
2. Számítás
Távozóban odalöki a szót: „A helyedben én lépnék,
ahogy én teszem, ahogyan nekem betelt végül a mérték.”
nem mosolygott, nem viccnek szánta, megtalálta az ablakot,
mint űrhajó, egy nagy indítással a szarban itthagyott.
Ha véletlen egybe’marad a Föld, én lepődök meg a végén,
ha véletlen nem ölnek meg, én lepődök meg a végén.
Ha véletlen nem visz el a rák, én lepődök meg a végén,
ha véletlen nem lesznek bombák, én lepődök meg a végén.
Nem találtam a délutánban olyan nehéznek:
nagy ugrás nekem, semmisem az emberiségnek.
Az az űrhajó már útra kész, csak egy páran lesték,
ahogy becsuktam az ablakot, és vártam az estét.
Ha véletlen egybe’marad a Föld, én lepődök meg a végén,
ha véletlen nem folyik a vér, én lepődök meg a végén.
Ha véletlen nem visz el a rák, én lepődök meg a végén,
ha véletlen nem hullnak bombák, én lepődök meg a végén.
3. Arany nap
Igen, én elhiszem,
hogy az életben
annyira sok lesz még a szépség,
hogy az öregemberek a végén
azt mondják: köszönjük, mi mennénk,
mert elteltünk,
s tesznek egy rövid sétát, hogy az ebédjüket lejárják.
Amikor pedig az arany nap lefelé tart az égről,
átöltöznek, lefekszenek,
könnyű álomba szenderülnek.
Persze, remélem, hogy
még magunk is
utazunk a hegyre, úszunk tengerbe,
fél éjszakákat töltve a habokban,
összetapadva jó szorosan.
A távolból talán diszkó szól,
mindegy, mintha egy álomból,
de mi csak akkor vesszük észre,
amikor az arany nap
már felfelé tart az égre.
Aludni csak akkor térünk.
Naná, hogy szeretem
az életem, nem is örülnék, ha véletlen
közbejönne bármilyen betegség.
És az a rengeteg nép,
körülöttem, otthon, utcán, munkahelyen
mosolyog, hogyha lát, én szintén,
és beszélgetünk, nézzük az órát,
az arany nap meg győztesen lángol az égen.
Lehunyom szemem.
Aludni szeretnék.
4. Ágy
Fáradt, nedves ágyban
próbál elrejtőzni.
Kicsit késve ébred,
dudál lenn az autó,
kulcscsomó zörren,
záródik ajtó.
Minden végtagjával
harcol, muszáj győzni.
Segített levinni
ruhákat a zsákban,
a szív maradt helyben,
motyogjon magában!
Paplanod várad, lepedőd árok
sok lefolyt lének, holnapra várod
felépül újra mindaz, mi megdőlt.
Ne hidd, ezentúl ágyad: temetőd.
5. Napnak udvara
Napnak udvara, holdnak ablaka fényben tündököl.
Nőnek illata, bornak mámora percet ünnepel.
Így vezetheti fel: a világnak mennie kell.
Megsúgja az örömnél: kevesebb lesz a könnynél.
Hát kérd a részed belőle! Ő megadta neked előre.
Gyermek mosolya, véred folyama felhőkből zuhog.
Arcod fürdeti, terhed leveszi, szíved meg dobog.
Akármerről is nézed: neked is ebben lesz részed.
Akárhány fát elültetsz: árnyékába nem ülhetsz.
Bár szívesen maradnál, Ő eldönti helyetted.
Napnak udvara, holdnak ablaka fényben tündököl.
Fának gyökere, szíved öröme percet ünnepel.
6. Eltaszítva
|
|
