|
ECHO OF DALRIADA LYRICS
"Fergeteg" (2004)
1. Intro
2. Védj meg Láng
3. Népdal
4. Vérző Ima
5. Szabad Madár
6. A Rab Gólya
7. A Walesi Bárdok ("Wales", "500 máglya" and "Mi zúg...?")
8. Ötödik Nap
9. Outro
1. Intro
2. Védj meg Láng
Védj meg láng,
Erdő mélye rejt el.
Nem vezet út, nehogy
Így érjen el a végzet.
Nézz hát rám!
Bánat nem felejt el.
Szép Daliám�
Hol lellek hát meg Téged?
Elmúlt tán�
Minden mi dalban éled,
Éj viharán�
Elvesztem végleg lépted.
Bújtass, Láng!
Bánat kínja éget.
Szép Daliám�
Hol lellek hát meg Téged?
Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya.
Dallamod él, bút messze űz,
Sose érjen véget az ének!
Anyám, anyám, édes jó Anyám,
Te voltál az én szerető dajkám.
Születésem napján, jaj de nagyon örültél,
Katonának mégis felneveltél.
Világ, világ, idegen, nagy világ,
Eső nélkül nem nyílik a virág,
Rózsám szíve meghasad a magánytól,
Búcsú nélkül vágtattam el a Babámtól.
Járom az utat,
Az ismeretlen előttem,
Szép vitézemet
Kutatja szárnyaló énekem.
Az én szívem mindig ilyen marad
Őszinte, hűséges, szerelmes és szabad.
Ültünk zsongó tavaszkor
Nagy tölgy tövében,
Énekeltünk selymes fűben,
Madárka szívében.
Néztük a Napot,
És lelkünk megtelt vele,
Merítettünk kék vízből,
Hol csorog hegynek ere.
Vén világból hajt csak egyre
Fáklyafény táncol nevetve.
Naplemente égre festve,
Otthont mutat a fény.
Gonosz átok vére verje,
Köd, ború elűzve messze,
Nóta szárnyra, harc feledve,
Otthont mutat a fény.
Védj meg Fény�
3. Népdal
Hatalmas hegy az élet vizén,
Kíváncsi vágy a szíved mélyén�
Merre száll a kimondott szó,
Ami el nem mondható?!
"Ha én elmegyek,
Még a fák is sírnak�
Gyenge ágairól
Levelek hullanak.
Hulljatok le velem,
Rejtsetek el engem!
Mer' az én Édesem mást szeret,
Nem engem!"
4. Vérző Ima
Összetört álmok tükrében
Pergette vissza életét
Nemesre-jóra született
De kihívta gonosz végzetét.
Halandó teste megtöretett,
És évei száma véges,
A legvitézebb volt egykoron,
De ellensége is népes.
Szeretteire gondolt vissza,
Ráncos arcán könnyek�
Szélbe üvöltve "nagyok" nevét,
Átok-imára görnyedt.
A csaták legerősebbje�
A majdnem halhatatlan�
Ereje elszállt, lejárt élete,
Magára maradtan.
Atyái csarnokába térve,
Fájó teher az élet.
Elmúlt minden mi éltette,
Csak eleven kínja éget.
Vitézsége megtöretett,
És évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
Most csak halálimára képes.
Imáim égnek, nem remélnek�
Vegyen magához kegyes halál.
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál.
Minden, mi számított, elmúlt az életben,
Tengernyi könny. Hidd el, semmi sem véletlen.
Mentem, ha hívtak, harcoltam, nem kérdeztem,
Maradt a vérző ima!
Sebeztek százszor, nem sírtam, ha véreztem,
Felkeltem újra, ha új hajnalt éreztem.
Por és hamu, mi tűz volt a véremben,
Szóljon a vérző ima!
5. Szabad Madár
Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Nem vagyok magammal szabad,
Kezemen, lábamon lakat.
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
6. A Rab Gólya
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepülne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepül a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.
7. A Walesi Bárdok ("Wales", "500 máglya" and "Mi zúg...?")
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
8. Ötödik Nap
Élet tört fel dalaikból,
Lángolt szívükben a harag,
Iszony csengett szavaikból,
S testükből emeltek falat.
Nézték gyermekek halálát,
És csak sírtak tehetetlen.
A Halál ölelte aráját, s
Népük maradt temetetlen.
"Élő smaragdot kér a Haragos Úr,
Rám néz most minden,
Családom gyászba borul.
Egy éj, és elvégezve�
A csendet nézem, érzem
Lelkem messze szabadon száll,
Eggyé válok népem büszke őseivel
S véremtől gyógyul a Föld."
Az Ősök Ősének eljöttekkor
Nem létezett még szó,
Csak hit, amely halált kívánt:
Szíveket faló.
Két erő vívta örök harcát
Téren innen és túl:
Az egyik tanított és épített,
A másik áldozott vadul.
"Tollas Kígyó, mondd, hogy létezhetsz,
Ha nem táplál a vér?!"
"A bölcs tudás, s a béke
A vérnél többet ér."
"Márpedig én Füstölgő Tükör,
Én voltam itt előbb,
S tudásod már semmit sem ér
Ha vérzel színem előtt."
"Taníts, érlelj, kutasd az újat
Békés-vértelen,
Mert az Ötödik Napban jár a világ,
S az időnk nem végtelen."
"Épp' ezért kell gyilkolni,
Ezért ember-szívet falok,
Életben kell tartani
Az Ötödik Napot.
Letépett testrészekkel,
Ürülékkel díszítem magam,
Belekkel, zsigerekkel
Fonom be lobogó hajam.
Lenyúzott emberbőrbe öltözve
Éltetem a Napot,
Mert így őrizhetjük meg,
Mit a teremtő ránk hagyott."
"Elmegyek hát, de emlékezzetek:
Visszatérek még!
A Keleti Tengeren túlról jövök,
S velem lesz az ég!
Hagyjatok fel a gyilkolással,
S teremtsetek jövőt,
Az utat megmutattam,
Most gyűjtsetek erőt!"
S a távoli kéklő hegyek között,
Magasan, tenger felett
Tovább élt a nép, amely
Áldozott és szívet evett.
Tudásuk lassan elveszett,
S a múlt ködébe merült,
Véres templomaik árnya maradt csak,
A többi sírba került.
9. Outro
|
|
