|
ÖRöM LYRICS
"Dolmen" (2003 Demo)
1. Vágyódás
2. Csöndben
3. A Tó
4. Hangok
5. Mélyen Legbelül
6. Beteljesedés
1. Vágyódás
Vágyódás
(Vízió)
Az ég ködösen néz le rám... és valahogy most szótlan
Minden semmilyen körülöttem... nincs válasz
A fák is sejtelmesen susognak bele az éjszakába... a lelkembe
Fáj a gondolat... fáj, hogy érzek
Miért is van a születés!? Miért is van egyáltalán valami!?
Egyedül vagyok a gondolataim káoszába... az orületben
Hiába hívom ot kire már évek óta vágyok, s talán most még jobban mint valaha... hiába
Pedig tudja, hogy várom tudja, hogy szeretném... az érintését
Kínoz... mint minden körülöttem a szférában
Aludni szeretnék... úgy mint azok kik sosem vannak ébren...
de álmatlan vagyok.. .gyenge ahhoz, hogy elaludjak
Így csak fuldoklok könnyeim tengerében... A magányom karjában
Ez a sorsom... Ezért kellett felsírnom egyszer régen
De többé, ha egyáltalán van ilyen nem fogok... mert voltam, vagyok, és a jövo ido meghalt
De lehet, hogy sosem volt... csak illúzió... az egész
(2003.10.22.)
2. Csöndben
Csöndben
(Vízió)
Egy tisztáson ülve,...s várva
Lelkemben tél,...s mély csend
Körös körül a nyugalom lágy hangja.Az elmúlás megérintett
A távolból hallom kiszáradt patakok,elfeledett csobogását
Haldokló testem néma sikoltását
És érzek valamit magamban legbelül
Idegen érzés mely a testemben elvegyül
S közben árnyak násztáncát látom,És a hó csak hull...és hideg
Egy test a tisztáson ülve...s várva,Vár az elbomlásra
Lelkemben tél...s mély csend,És semmi...körös körül
(2002.07.25.)
3. A Tó
A Tó
(Vízió - Holdh)
Gyönyöru szép tó...Elrejtve a fák között...Madarak...
Gyerekek játszanak...Vidámak...Körülöttük lepkék...Színesek...
Távol mindentol.Egy hazug világban...Ébredés...Egy könnyes arc
tükörbe látja gyermeteg képét...Fájdalom...Egy hang...Miért?
Nincs válasz...Szigorú csend...Reménytelenség...Elhomályosodó
múlt...Pusztító öntudat...Összetört tükör...Vér...Elveszett
befagyott tó partján...Egy kiszáradt fa...Lepkék...Mélyen
elásva tele érzelmekkel...Az én világom ami a tiéd...Sötét...
Élettelen...Akár a sír...
(1998.06.18.)
4. Hangok
Hangok
(Vízió)
Kezembe fogtam a tollam,és bemártottam a szomorúság fátyla
mögé,ahol árnyékként élek bezárva magamba.Sírni szeretnék mint
ahogy az éj sír,mikor betakarja hideg szívével a fájdalom,hogy
emlékeztesse.De nincsennek könnyeim,felemésztette oket az ido,
a maga cinikus mosolyával ahogy karmait belevájja a lét szívébe.
Egy kert ahol vagyok és vagy és mégse.Egy kert melyet körbekerített
a végzet,az öröm és a kín összefonódott karjaival,ahogy végtelen
vénájuk a semmibe nyúlik az elmúlást szállítva.Almafa vagyok
öreg és beteg,de ezt csak én tudom,és csak én érzem és csak én
látom.Törzsem ráncos,ágaim átfonnak,hogy óvjanak.Érezlek.
Érzem ahogy lélegzel,érzem ahogy sírsz,érzem ahogy nevetsz,
érzem ahogy gyulölsz,érzem ahogy fázol,érzem ahogy szeretsz és
érzem ahogy a szívembe szúrsz.Rózsa vagy,sok rózsa.Élénkvörös
színben pompázol.Esténként megcsillan selymes szírmaidon
az alkony könnye,hogy szépséged ápolja még el nem jön
a vég.Akert lassan homályba borúl,és egyre távolabbinak
tünik,és én újra árnyék leszek.
(2002.07.--.)
5. Mélyen Legbelül
Mélyen legbelül
(Vízió)
Egy hely ami nincs sehol...Egy fa elveszett sóhaja...
Álmatlanságom egy tükörbe zárva,ahol önmagam bámulom.
Esocseppek folynak végig kiszáradt ajkamon,mely némán
kiált a reménytelenség szívébe.Most utazom...Vándor vagyok...
Összevart szemekkel nézem bús arcom...Egy mezo...Mindenhol
színes virágok ülnek...Beszélgetnek...Számomra nincs hely...
Színtelen vagyok és lehet,hogy már nem is élek.Lehet,hogy álmodom?!
Nem...Hisz álmatlan vagyok...Hideg szél nyaldossa húsom...Fázom...
Átölelem önmagam remego karjaimmal...Elrejtozöm a félelmeim közé...
Ott biztosan nem találom meg magam...Reménytelen...Ott vagyok...
Félek magamtól...Sötét van...Valaki hív...Nevem suttogja...Nem
látom tisztán...Lassan közeledik...Enyhül a félelmem...Ó,hát
te vagy az...Már nem félek...
(2001.05.17.)
6. Beteljesedés
Beteljesedés
(Vízió)
Az éj átölel,s halkan suttogják nevem a halál árnyai.Az élet sötét
unokatestvérei ok,kik úton vannak az örökkévalóság óta.
Hideg szél lengedez a fák között,arcomba vágva egy elmúlt kor
fájdalmas emlékeit.Szemeimre nehézkesen ráereszkedik a köd,
hogy igazán láthassak.Felüvöltök mint egy gyermek az elmúlás
küszöbén,mikor erot vesz,hogy átlépje.Testem megfeszül,és
ellenkezés nélkül zuhan a jéghideg sötétsébe,hogy anyja legyen
a férgeknek.Ez a hely az enyém,nekem ásták ok kik úton vannak
az örökkévalóság óta.Kinyújtom karjaim az égbolt emlékei felé,
hogy igazán érezzem ahogy a nyírkos föld hozzáér csupasz
testemhez.Egy utólsó görcsös rángás,ahogy haldokló testem
levego után kapkod,majd nyugodtan elernyed.
(2001.10.04.)
|
|
