|
TUMAN LYRICS
"Transilvanian Dreams" (2005)
1. Átoklátomás
2. Erdély
3. Vihar
4. Transilvanian Dreams
5. Holdlény
6. Öregmocsár
1. Átoklátomás
Mily sápadt, szürke, borús ég
Ily halott nem volt réges rég
S mily titokzatos, sûrû köd
Szörnyként kúszik a fák közt
Mily sötét, komor, csupasz fák
A köd titkait hallgatják
S az éj fagyos leple alatt
Varázsolják az álmokat
Fekszik a földön sok levél
Kikben a fák tudata él
S a köd fekete titkait
A föld mélyébe leviszik
A föld táplálja testemet
És köd járja át lelkemet
A teli hold homályos fénye
Az álmaim sötét ösvénye
Hol szövõdnek az álmaim
Ha felnyílnak a szemeim
A ködnek sápadt fonalából
S az ég bús szelének hangjából
S az erdõ sötét mélységébõl
S az ereimbe fagyott vérbõl
2. Erdély
Sötét hegyek õrt állnak
Sötét földre vigyáznak
Gonosz hegyek, szellemek
Gonosz földet rejtenek
Sötét erdõk legmélyén
Él egy vérre szomjas lény
Transzilvánia mély erdeje
Ami õt felkeltette
Mély álomból ébredtem
Sötétségbõl születtem
Gyûlölet az én utam
Sötétség az én utam
Istenhitben hazugság
Sötétségben igazság
Tiszta szívbõl gyûlölet
Felnyitja a fedelet
Kárpátia hegyei
Sötét éj gyermekei
Tárjátok ki lelketek
Sötét, gonosz szívetek
Forró vérre szomjazom
Emberhúsról álmodom
Lelkemben az éj sikolt
Bosszúvágyam majd megfojt
Éjjelente gyilkolok
Életbe halált hozok
Istenhívõk reszketnek
Sátánként emlegetnek
Nincsen sorsom, végzetem
Örök kín az életem
Tisztán gyûlölök mindent
Amit ember teremtett
3. Vihar
Az ég elsötétül
A fény menekül
Az erdõ csendes
A szél elcsitul
Mi élet, az eltûnt
A sötétség nõ
Beborít mindent
A hegyekbõl jön
Az égen kúszik
A csöndben közeleg
S amikor elér
A föld megremeg
Visszhangzik a menny
S a völgy felsikolt
Lezúdul a víz
S az ég felsóhajt
Nincs hang, mi szól
Nincs fény, mi él
Csak esõ zuhog
S feltámad a szél
Csak szürke homály
Mely mindent takar
És sáros patak
A hegyrõl rohan
Fent mélabús ég
Visszhangozva zeng
S a néma bús föld
Hallgatja õt lent
Oly titokzatos
Mit érez a szív
A vihar kitört
És magával hív
4. Transilvanian Dreams
Álmodik a sötét erdõ
S fái között bús temetõ
Halott fáid átölelem
Régen halott minden bennem
Álmodik a folyó vize
S a tó csendes vízitükre
Halott tükör halott fénye
Elmúlott idõk emléke
Álmodnak a magas hegyek
S közöttük járó bús szelek
Fekete hegyre felmegyek
Onnan már vissza nem térek
Transzilvánia, szép földem
Erdõk, mezõk, s hegyek körben
Csendes álmodat vigyáztam
Veled együtt álmot láttam
Álmomban bús szélként jártam
Sötét erdõd fái voltam
Halott tó vizén feküdtem
Gyász ködödben elmerültem…
5. Holdlény
Maga vagyok a hold.
Egy sápadt öreg holt.
Szememben nincsen fény…
Egy vénült õsi lény.
Magányos úton jár.
Erõt a könyvbe zár.
Halálon túli fény
Magához hív a lény
Erdõ, fagyos és szép.
A kapuján átlép.
Egyre lassul a szív,
S a lény egyre csak hív.
Feledett sötét hit
Teszi a rituáléit.
Titokzatos, s gyönyörû.
Vérrel írott a gonosz mû.
Feltárva vagyon fedele
Elszabadulva szelleme.
Terjed pestis és döghalál
A Sátán angyalokkal hál
Keresve eme õsi jelét
Felnyitja az a fedelét
S újra az égnek engedi,
S világot a gonosz elnyeli
6. Öregmocsár
Öreg mocsár – vén lélek
Idõtlen, s végtelen.
Bûzét viszik a szelek,
Földjében kín terem.
Szemében nincsen élet,
Szemében nincsen fény,
Szemébõl néz egy vénhedt,
Egy bûzös halott lény.
Vénség árad belõle,
S kortalan rothadás.
Élet elfordult tõle,
S a léte haldoklás.
Fájdalom, s örök élet
Egyé lett õvele
Tagadva minden szépet
Sikít szelleme.
Korhadó, öreg fái,
Mint elesett harcosok;
S szakadt, kopott ruhái –
A mocsári mocsok.
Öreg mocsár – az álom
Csendes és oly üres.
Állóvizében fájdalom
És néma szenvedés.
|
|
