|
TEURGIA LYRICS
"A Vég Útján" (2006 Demo)
1. 1614
2. My Dark Hours
3. Somnus
4. Vérmezõk
5. Teurgia
6. A vég útján
1. 1614
Megölelt újra az éjszaka
Véresõ itatta az elfeledett sírokat
Hol régi fájdalmak pihentek,
S meghalt minden fény.
Elhantolt testemben újra zuhog a vér,
Bánattal teli minden mozdulat.
Most újra hívom az éjt
Hogy borítsa rám fátylát.
A patakba merítem testem,
Hogy lemossam a kereszt minden mocskát.
Nézem az eget, s látom a sötét múltat
Máglyán égõ testem, és vér folyik a fákból.
Hozzám szólnak a fák, és átölel a mélység
Az õsi romok felett egy új, fagyos hold kél
Rég kimúlt gyötrelmek, most újra zokog a fény
Vihar felhõk körbe vesznek, szívem fölött új sötétség kél.
Sötétségbe fullad a fény, romba dõl a kereszt uralma,
Egy pillanatba tömörül több évszázad átka.
2. My Dark Hours
A sötét órák már elvettek mindent
Az ízük keresztre feszített
Vártam a hajnalt, a halált vártam,
De a lelkem mélyén...
...a lelkem mélyén
Átkoztam a napot, átkoztam a percet,
Én vissza mentem volna, de már nem lehetett...
Nem lehetett...
Minden érzés elmúlt, emléke is halott...
Testem béna, a szívem fagyott...
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott,
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott.
Álmodom ismét várom a hajnalt,
A halál elringat, vérzõ sebem felszakad.
Kereslek téged, arcod tisztán látom,
Lelkem mélyén már érzem, közeleg halálom.
Minden érzés elmúlt, emléke is halott...
Testem béna, a szívem fagyott...
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott,
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott.
Emlékszem rád a mélybõl,
Sötét álmaim egyike te voltál
Néhány évszázad óta várlak,
Minden sóhajom kihalt..
3. Somnus
4. Vérmezõk
Alvadt vérem tette valóvá,
A harc mi velünk született
Vajon mikor ér véget?
S kiutat mi jelent?
Valhalla vajon vár-e minket?
Medreinkbõl kilép a tûz
Ezernyi emlék egy másik létrõl,
Az erdõk mélyére ûz
..táncolni réteken s az erdõk mélyén,
Por testünk születésén
Térdre rogyva kitárt szívvel, vérmezõk csendességével
És én megölelem ezt a kárhozott éjszakát,
Örök ágyam érzem vár reám... érzem vár reám...
De elõttem kapuk nyílnak,
A köd befogadni vár
Ezernyi érzéssel,
Érzem, elmos az ár..
Néhány lépés a Pokol mélye,
Bennem él a fekete éj
500 éve valami történt,
És még most is bennem él
A folyó meséli történetét
Ott ahol az erdõk egybe érnek
A legenda szerint itt kezdõdött
Az, mi most bennünk újjá éled
Miért vágyom átok lenni?
Hogy a gyûlölet öleljen át?
Egy álom ûz le a mélybe
Nem kerestem, mégis megtalált
A szenvedés árnyai körbe vettek
S ne kérdezd, hogy "miért?"
Hajt a végtelenbe egy õrült képzet
Az, mi most bennünk újjá éled
De elõttem kapuk nyílnak,
A köd befogadni vár
Ezernyi érzéssel,
Érzem, elmos az ár..
In summum me exsurgunt
Vetustatis mille umbrarum,
Runas scalpsi somno
Quodam ligno mortuo.
..táncolni réteken s az erdõk mélyén,
Por testünk születésén
Térdre rogyva kitárt szívvel, vérmezõk csendességével
És én megölelem ezt a kárhozott éjszakát,
Örök ágyam érzem vár reám... érzem vár reám...
Felszínre tör bennem
A múlt ezernyi árnya,
Álmomban rúnákat véstem
Egy halott fára.
A tánc valóság volt, bennem él
Jöjj velem, s megérint a legsötétebb éj
Ha eltûnik minden, mi marad?
Ha elfojt mindent a tudat?
Felnézek az égre, friss vér hull reám.
A pusztulás könnyei hullnak
Nincs új hajnal a köd után
Még néhány lépés a Pokol mélye,
Már bennem él a fekete éj
500 éve valami történt,
S még most is bennem él.
Lehet, hogy mégsem ez a végzet?
Csak a téboly írta át?
Ennyi maradt a fekete éjbõl
Érzem, most már nincs tovább..
De elõttem kapuk nyílnak,
A köd befogadni vár
Ezernyi érzéssel,
Érzem, elmos az ár...
5. Teurgia
Néhány gondolat született újjá
A sötétség nyújtott kezet
Hazug szavak, 2000 év rabság
A természet oltárt emelt
Nézz most körbe, hova jutottál
Hol van az eszme mi vezet
Háború szült háborút
Ez maradt csak neked
Pusztul minden érték,
Vad viharokban elveszted magad
Megkísért egy képzet
Teurgiával újra éleszted magad
Pusztul minden érték,
Vad viharokban elveszted magad
Átadod magad a sötétségnek
Teurgiával feltámasztod magad
6. A vég útján
Jelek rajzolódnak a sûrû ködben elém
Bátran lépek, úgy érzem, van még remény.
A vének mit felém súgnak, egy mélyebb valóság,
Képzelem, vagy igaz? Az mindegy már...
A hegyek ormát látom,
Csupasz ágak vágnak az égbe a fákon
Varjak serege feketedik körben
A magány romjai hevernek egy gödörben
Levetik magukról a rothadó húst,
Érzem a mélység, magába húz.
Nem látom, csak hallom, feltámad a vihar
Nem kell sok és betemet a nedves avar.
Levegõm egyre fogy, elhagy az erõ
Nem tudok mit tenni, készül a rideg temetõ
Azzá vágyok válni, mi húsba marón fájhat,
A kegyetlen valóság csupasz fája,
Kitaszítva oda, hol senki se járhat,
Még magad se tudod, ki lehetsz�
Önmagad vagy az árnyad?
A testem kitaszít, és semmivé válik.
A lelkem, létem tükrét tárja elém,
Hogy lássam felfoghatatlan vágyam,
Mely oly fájón hasít belém.
Rám tekint a fagyos hold, a fény haldokol.
Varjak károgása jelzi a gyászt,
Most levetem magamról hazug leplem,
És a testem elenged.
Lelkem nemsoká a varjakkal repül
A fekete tömegbe vegyül
Nem tudom mi vár reám, meddig érek el
Sártól mocskos testem az avarral porlad el.
S az út, min oly bátran jártam, a vég útja volt,
Sötét ösvény, melyet megjár minden holt.
Jöjj velem s elmarad minden mit félsz,
Jöjj velem s megérint a legsötétebb éj
|
|
