|
SORROW AND TEARS LYRICS
"Valahol Az Õszben" (2004 Demo)
1. Csendélet
2. Elfeledve (Árnyak)
3. Sirámok
4. Álomfátylak
5. Aki Meghal
6. Végül
1. Csendélet
Homályból vérzõ fény siklik át mezején.
Egy volt egykor. Most ezernyi foszlányra bontva oszlik tovább e világi érzés. Más ez. Felülemelkedve titkos életünk legapróbb rezdülésein, átkarolva karmánk leglényegét: végtelen. Mert sorsunk vésett stigmaként izzik a Mindenség halvány örveinek színes felhõiben.
Már nincsenek.
Sosem látott kínok vérengzõ fenevadként tépik szét a legapróbb jeleket: valaha élõ... Mert haljon, aki a homály mélységét féli, mutatva bolyongásának hamis pillantását. Errõl szól minden perc. Csupán a vér, ami egykor majd csodás vidékre lendít, izzó és boldogtalan testünk tüzében.
Alvó érzésünk tovaszáll, mely új utakon járva örökös egymásba torkolló életünk során felfedi Azt. Melyre egész életünkben vártunk...
2. Elfeledve (Árnyak)
A csend, mely mindent elmos,
Esõk násztáncával
Most újat alkot.
Felragyogott az Alkony könnye,
Benne a kínzó napsugarak,
Sötét lelkek hamvát látom
És elhullt egy élet a föld alatt.
És láttam, ahogy
A fák közül újjá éledt a vágy,
Ahogy alakok árnya alant ért át,
Ahogy egy alvó érzés a szélben visszatért,
Némán mutat az égre most.
Sikoltva és némán...
Mondd, ki vagy?
Mély, hallgatag, vágyaid vágya, félve. De ki?
Tudom, hogy élsz.
Élsz, nem értelek.
Odakinn sûrû köd.
Fátylat borít ránk. Egy vadászat képei. Ki vagy?
Tudom, élsz.
Vártam rád...
Csak nézel, szemedben az alkony. Õ az, kezében sorsunk. Higyj nekem. Élünk. Talán most jobban. De te... Újra könnyek hullnak, esõt hozva most. Elmos, elfed és eltakar. Õt akartad. Most én...
A kezed fogom. Hát láss. Egyedül hagyott és gúzsba kötött a fájdalom. Lassan elérlek... Lassan...
De nem.
Tudom, hogy élsz.
Jobban, mint valaha.
Sorsunk,
Kezedben.
Fáj.
3. Sirámok
4. Álomfátylak
5. Aki Meghal
...Mert minden megtagad egyszer... Álom rejti önvaló magad, magunk és mindent, mely egykor volt. Fénytelen és homályos álarc mögé bújtatott valóságban feledni letûnt álmaink minden pillanatát. Mert ez az egy, az örökkévaló, mely önmagából fakadó kérdéseit életeken keresztül válasz nélkül felmutatott csillagzatán keresztül juttatja majd el valahova... Õsz... Mindig élettelen és olyan emberi. Túl valóságokon és illúzión... Egykor volt, most eltemet. Falevelek hullnak alá. Az avar finoman borítja be borús percünk csillogását. Várunk... Idegen gondolatok zavarában, mindent felölelve vársz. Életünk összeforr, az utolsó õsz katedrálisán végre eggyé válik a képzelettel... Mely felfedte egykor angyali tekintetünk, most halál-dalokat zeng. Gondolataim...
6. Végül
Tovább álmodunk,
Tovább álmodj.
Lassan, csöndben.
Csöndes, nyugodt álom tiéd.
Most kezem üres
Lelkem könnyben úszva
Mennem kell.
Szép vagy. Arcodon könnyeim.
Erdõ. Öröm és kín összefonódása. Itt vagyunk. Mind.
Megérint...
Kezed...
Léptem......... Felé...
Feléd...
Most megyünk. Az úr már vár.
Eltemetve.
Sikoltva és fájón...
|
|
