|
SORROW AND TEARS LYRICS
"Az Örökkévalóság Emlékei" (2005)
1. Csillagfény
2. Az Örökkévalóság Emlékei
3. Megérint...
4. Azon Az Éjjel
5. A Kert
6. November
7. Elbûvölõ Alkony
8. Éjsötétben
9. Mindenek Felett
1. Csillagfény
Kínzó karmok érintése.
Egy mosoly. Arcom vonalain.
Nem rettent meg rég a mélység
Hisz része vagyok már.
Csak nézem magam
Ahogy ezer sebbõl vérzek...
Égi óceán...
Nem maradtak vágyak a tûzben,
Nem lángol sem a végtelen, sem a tél.
Vér izzik most, mely óvja csendjét,
Ahogy a Nap korongja az Éj széléhez ér...
Körülöttem idegen remegés.
Nyitott szemem újra érez, újra lát.
Sebek, mely egykor voltak,
Nem hasadnak fel soha. Béke járja át...
Távolról látom; a messzit, a fákat.
Nézem Õt. Furcsa, halk zaj. Simogató, szép árnya
Lassan testemhez ér.
Felébredtek az Alvók. Élõ minden.
Gyönyörû képzelet színes képe... Akár a fény...
Mozdulatok, csendes képek,
Nyugtalan mégis még. Lélek... Lelkem...
Éj.
Remegõ percek rejtekén...
2. Az Örökkévalóság Emlékei
Mozdulatlanok voltak a fák. Hasztalan fújt minden szél a valóság erdejében.
Nem volt már, ami éljen.
Messze, nagyon messze villant fel valami.
Egy gyertya lángja.
Csepp, szomorúságom óceánjában...
Csepp az arcomon.
Megcsillan rajta a fény... Megcsillan rajta a sötét.
Elmélyül a hasadó, néma csend.
Ezt látom. Ezt érzem, miközben felszakadnak bennem
életem apró pillanatai. Midõn egykor volt idõk karjaiban lebegve felemel a végzet,
Minden meghatalmasodik elõttem. A végtelen...
Válasz minden... Válasz semmi. Egyszer nincs erõm.
Ébredés és alkonyat. Az Élet, és Minden-Titok.
Önmagamba búvó gyermeki lélek.
Ártatlan annyira még...
Most mégis kimondva rám a szörnyû sötét.
A bûn, a kín, és ezer gonosz...
Hófehér lélek györtelme.
És ez tüntet el majd
Mindörökre...
3. Megérint...
4. Azon Az Éjjel
5. A Kert
Már nem fájnak a gondolatok.
A látóhatár összeforrt.
Minden semmi.
Valami mégis. Mégis feldereng.
Valami a tegnapról, amikor ezüst hajnalként csillogott a nap,
És az ég.
Csodás volt, emlékszem. Most itt érzem emlékét
Hiszen vándor vagyok. Utam a végtelen... Magány...
Elõttem még a tegnap álma,
Ahogyan sosem volt még.
Erõt érzek karjaimban - gyönyörû erõt,
Mégis legyõz, aminek meg kell lenni...
Az elmúlás percei...
Oly gyönyörû.
Ilyen minden már...
Vége és elkezd.
Kifakad és összeforr.
Megnyílik -
Ahogy az ég is fölöttem.
Szárnyaim...
Ha ez a halál, akkor hol van az élet?
Ha ez az élet, akkor miért van köztük a tél?
Mert sosem álmodtam még...
Halott álmokat...
És ha ébredek
Lesz-e vajon újrakezdés?
Lesz-e díszes templom
Hitem tengerén?
Lesz-e jövõ, ha újra élek?
Élek-e majd egyáltalán?
A véges és a végtelen összeért.
Válaszolnak a fények.
Amikor már nem számít...
Hiszen csak egy van...
Örök magány...
6. November
7. Elbûvölõ Alkony
Mégis idegen még. Mégis alvó.
Érzem érintését.
A boldog perceket, a millió szépet,
Az Egyetlen Õt.
Vágyom rá.
Ahogyan hozzám bújva súgta:
"Miénk lesz az ég..."
A miénk lett...
Megölel
Arcomon végtelen csókja,
Átível fény-világot,
De a szépség bûvkörében
Igen, ott a félelem -
Ami a gyermeket óvja.
Oltalma... Idegen...
Kérlek mondd, hogy van tovább,
Álmodjuk át az éjeket,
Kérlek sírj, hogy ne kelljen sírnod -
Könnycsepped örök határ.
A gyermek fél egyedül,
Aztán egyszercsak felébred.
Új nyár veszi kezdetét
És a fájdalom mindent feléget.
8. Éjsötétben
9. Mindenek Felett
|
|
