|
SALVUS LYRICS
"Minden kezdet" (2007)
1. Kulcslyukon át a világ
2. 6 lépés
3. Ami rólunk szól
4. Hazavár
5. Beszél a bölcs
6. Torkon felejtett tüskék
7. Lejtõn
8. Víg
9. Stigma
10. Szabadulás
1. Kulcslyukon át a világ
KULCSLYUKON ÁT A VILÁG
Mindenhonnan ömlik feléd,
Minden érzéket felemészt.
Folyton azt sulykolja beléd,
Legyél te is egy a mindenkiért.
Fokról fokra, nem pazarolva
Figyelmet az üres szónoklatokra.
Téves értékítélet,
Ellened megérett ma a méreg.
Úgysem érthetik, mi a lényeg,
Rajtad a bélyeg most is ugyanaz.
Aki alacsonyabb széken áll,
Hiába nyújtózik, nem menekül.
Bámul azon a kulcslyukon át,
Ami megmaradt neki a többi közül.
Önzõ szájakról elszakad,
Fertõzött ajkakon elõkerül.
Ha hallgatsz rájuk, és elragad,
Te is csak egy leszel a sok közül.
2. 6 lépés
6 LÉPÉS
Sietnél, de elér a gondolat:
Az 5 kontinens csak 1 mozdulat.
Végtelen csatornákon át
Féktelen erõ repít tovább.
A biztos életjel
Néhány vibráló karakter.
Adathalmaz neonfénnyel,
Egy számsor összecseng a névvel.
Beszûkûl az idõ,
Úticél a jövõ.
Mindegy, hogy ki vagy,
Mindegy, hogy merre jársz,
6 lépésbõl rám találsz.
A távolság egy gombnyomás,
Kifürkészhetõ találkozás.
Unottan egy karosszékbõl
Nézed, a világ hogy épül.
Hogyan lesz sivatag vagy jégmezõ,
Ha közrehat az emberi tényezõ.
A biztos életjel
Néhány vibráló karakter.
Szûkül az idõ, tágul a tér,
Kényelmed nem adnád semmiért.
3. Ami rólunk szól
AMI RÓLUNK SZÓL
Hogyan csábítottuk a földet
Az ágak közül leskelõdve.
Görnyedt háttal a pillanatot,
Hogyan vágytuk
A sorsmozdító fordulatot.
Lábunk a talajt elérte,
Büszkén bólogattunk: megérte.
Egyenes háttal egyenlõ esély,
De akadtak olyanok is,
Akik többet reméltek.
Voltak olyanok,
Akik többet ígértek.
Gurult a sok alma,
A fától oly messze.
Hogyan áhítozzuk a kéket.
A vágy, hogy bizonyíts, téged is éget.
A zuhanás nem egy kellemes élmény,
Mégis felállsz, neki rugaszkodsz
Még egyszer.
Próbáljuk újra
Kifinomult érzékkel.
Hagyjuk papíron a múltat!
Sose téveszd el az irányt, amit
Kijelöltél magadnak!
Ez olyan, ami rólunk szól.
Ez a dal a nyughatatlanoké.
4. Hazavár
HAZAVÁR
Ezek a falak,
Fanyar sorsok néma kikötõi.
Ezek a falak,
Köztük él, mégsem az övéi.
Ezek a falak vele együtt
Roskadoznak a terhek alatt.
Nem marad más, csak a képzelet,
Az emlékezet és néhány gondolat.
Az a néhány
Önemésztõ gondolat,
Ami méltón
Betetõzi a gondokat,
Hogy ez az itt, vagy az én,
Vagy a most, vagy a
Körülmények hibája,
Vagy egy javíthatatlan, önelégült
Idomár struccpolitikája.
Ezek a falak szûk
Teret hagynak,
De az égig érnek.
Ezek a falak
Látták minden arcát
A nélkülözésnek.
Ismerõs idegen,
A betonmagány hazavár.
Szeretõ keblére szorít
És nem enged el,
De a névtelen hõs te leszel,
Ha vékony repedésein át
Kiásod magad.
Lerázott sarad a falak
Nélküled õrzik tovább.
5. Beszél a bölcs
6. Torkon felejtett tüskék
TORKON FELEJTETT TÜSKÉK
Újabb felemelõ érzés,
Ahogyan a szálka
A szemedbe vág.
Bárhogy tagadod,
A feslett kirakatodon át
Ködös a világ.
Ez csak a te hibád!
Csapzott idegeken
Tobzódik a harag,
Meddig feszül ez a húr?
Méreg nyilak
A vicsorgó fogak alatt,
Céltábla vagyok,
Csak a szívembe szúrj!
Mi lesz, ha sötét vermébõl
A vadállat elszabadul?
Ez a játék két esélyes,
De ha ily sekélyes a tudat,
Én maradok alul.
Lennék az a kicsi
Ember, aki felemeli
Góliát fejét.
Vágyom valahova,
Csendes vízen evezek
Glóriád fölé.
A sötét kiolt,
S csak egy rozsdafolt
Leszek a tehetetlenség
Fogaskerekén.
A türelem
Nem terem figyelmet,
Ha a fegyelmed éhezem.
Lakatlan szigeteden
Nem vagy úr, mégis
Rám törsz váratlanul.
Torkomon felejtett
Tüskéim nem tûnnek el
Nyomtalanul.
7. Lejtõn
LEJTÕN
Fölé hajol és újra lesújt,
Nem bántja, ha látja
Lassú halálát, neki csak játék,
Ha élve temetheti anyját.
Miféle durva szimbiózis,
Ha az élõsködõ nem hagyja
Élni gazdáját, de a mázsás
Köveit mégis nyakába akasztja?
Hol, mondd hol veszítettük el
Az öntudatunk?
Miért, mondd miért rágtuk el
A köldökzsinórt?
Bármennyire hû magához,
Bármennyire célratörõ,
Bármennyire vakmerõ,
A lejtõn már nincs erõ.
Félõ, hogy e hajsza nem tart soká,
Pihenni tér néhány ezer év.
Az anya csak sír, nem bírja tovább,
Visszaszorítja lélegzetét.
De a sakkfiguránk ezután is
A fekete mezõrõl a sötétre lép,
Mérföldes lyukakat égetve
Civilizációnk ütõerén.
Véres kezû helytartóm,
Fejezd be végre a mûvedet!
Fényes jövõddel elalszom én is,
Hiába képzeled, hogy ez a sarkított kép
- anya és gyermek - könnyen elválasztható,
és ha veszted érzed, eleresztett véred
újból feltámasztható.
Bármennyire hû magához,
Bármennyire célratörõ,
Bármennyire vakmerõ,
A lejtõn már nincs erõ.
Bármennyit ér, bármit remél...
8. Víg
9. Stigma
10. Szabadulás
|
|
