|
SALVUS LYRICS
"Imago" (2005 EP)
1. Árnyékoldal
2. Bábok a címlapon
3. Ablak a tûzfalakra
4. Újjászületés (Átváltozás - I)
5. Elszakadás (Átváltozás - II)
6. Visszaváltozás (Átváltozás - III)
1. Árnyékoldal
Vonszolja magát az élet,
Hozzáláncolva rabjai.
Szakadt függönyön száradó évek,
Ezrek mindennapjai.
Néhány gaz, sereg igaz,
A fenn és lenn örök küzdelme.
Vérszívók döntik el azt,
Hogy merre húzzon a mérleg nyelve.
Magányos utcák között,
Mit hagyhatsz magad mögött?
Ott fekszel a romok alatt.
Te csak vársz, de a remény magadra hagy.
Szabad akarat mit sem ér,
Mikor minden harcod elvetél.
Disznófejû urak feletted,
Rólad döntenek, nem helyetted.
Félsz, hogy csak a másik oldalon
Találod új napod,
De kisírt szemeid nyissanak
Könyvedben új lapot.
Újságok hasábjain
Neved zárójelben áll.
De valahol, valaki talán
A te jöttödre vár.
Magányos utcák között,
Mit hagyhatsz magad mögött?
Ott fekszel a romok alatt.
Te csak vársz, de a remény magadra hagy.
Szivárványnak öltözött,
De lassan elköltözött.
Lehullajtott szirmain
Te csak állsz, és egy égi jelre vársz.
2. Bábok a címlapon
A helyzet változatlan, bábok a címlapon.
Mímelt vigyor széles arcokon.
Egyszer csak megjelennek, azt mondják csillagok.
A szemlélõdõk még mindig vakok.
A cirkusz kell a népnek, bálványok, példaképek.
Torz látvány rongyos plakátokon.
A mindennapok része, mikor vesszük már észre?
Nem kellenek ismert fantomok!
Taníts tovább az emberi szóra!
De ha nem sikerül, ne számíts a jóra!
Mert most már elegem van abból,
Hogy itt mindenki csak várja,
Hogy holnaptól ki lesz a szemétdombok
Újabb ünnepelt királya!
Kelj fel és járj!
Vagy maradj magadnak!
Szólhatsz hozzám, de úgyis elszáll
A hang, ami felém kiált.
A helyzet változatlan, tudatlanba ájulás.
Széles mosoly, csalfa csillogás.
Hírnév és reflektorfény holnap semmit nem ér,
Ha a vak szerencse más útra tér.
Van, aki hajlong és ünnepel,
De közben igazgyöngyök tûnnek el.
Ki lesz az, aki szócsövet ragad,
Letörni a frissen nõtt szarvakat?
Kelj fel és járj!
Vagy maradj középen,
Fojtó szavaim gondos kereszttüzében.
Kelj fel és járj!
Vagy maradj magadnak!
Szólok hozzád, de úgyis elszáll
A hang, ami feléd kiált.
3. Ablak a tûzfalakra
Nézem a képet.
Világmindenséget hordozó
Szemek tenger kéke,
Tenger kínok emléke.
Lehetnék a fény, ami átsegít.
Zavaros vizeken hadd legyek a híd!
Ablak, ami nem tûzfalakra néz,
Csendes útitárs, míg célba érsz.
Hagyd hát, hogy önzetlenül
Elvesszek helyetted!
Add át a szenvedések körét!
Hagyd hát, hogy ártatlanul
Megfeszüljek érted!
Az élet számodra egy tévedés
Odakinn tombol a haragvó,
Mindenható földi halandó.
Fékeznéd, de ontja feléd,
Örök, csillapíthatatlan dühét.
Századok véres hagyománya,
Tömegek tömegeket pusztító vágya
Benned is annyi mély nyomot hagyott.
Valami megszakadt, valami megfagyott!
Hagyd hát, hogy
Elvesszek helyetted!
Add át
A szenvedések körét!
Hagyd hát, hogy
Megfeszüljek érted!
Az élet számodra
Egy tévedés.
4. Újjászületés (Átváltozás - I)
- Nézd, mily gyalázat
Ez az átváltozás!
Nincs magyarázat,
Mitõl vagyok ma más. -
Õrangyalotok vagyok,
Ezért tudom, hogy ma sem hibázhatok.
Indulnom kéne már,
De szörnyû ellenfél a zár.
Most, hogy újjászülettem,
Csúf testformám célkeresztben.
Pálcát törtök fejem fölött,
Szûk mezsgye a végletek között.
Csápok nõttek szárnyak helyett,
Több milliárd között hol lesz helyem?
Az otthon melege visszavárja
A megmentõt.
Féreg külsõm eltakar.
Emberidegen, mégsem zavar.
Sötét cellám küszöbén
A múlt szelleme utolér.
Páncél nõtt hátamon,
Barázdáin önmagam láthatom.
Mert benne lüktet, benne él:
Vak vívódásom a semmiért.
Akik eddig szerettek,
Belém rúgnak, eltemetnek.
Pálcát törnek fejem fölött,
Szûk mezsgye a végletek között.
Itt lenn már minden idegen,
S talán egyedül én leszek a helyemen,
Mikor a világ zárt sorokban áll.
Ha az álarc egyszer lekerül,
Az emberrõl úgyis kiderül,
Valójában mi elõl menekül.
5. Elszakadás (Átváltozás - II)
Árnyék
Villan szobám falán.
Testvér
Ajtómban tétován.
Rám vár,
Mozdulok, Õ mégsem ért.
Meghalnék
Egy önzetlen mondatért.
Hûs pillantásod fájdalom.
Mi táplál, részvét vagy szánalom?
Hûséged hullámsírba zárt
Félhomály.
A kétség
Orvul tornyosul fölém.
Félek,
Közös létünk véget ér.
Halvány
Emléked még bennem él.
Mit adnál
Egy önzetlen mondatért?
Egymásért egymás ellen harcolunk,
Elvárásokkal szemben
Napról napra átváltozunk.
Hûs pillantásod fájdalom.
Mi táplál, részvét vagy szánalom?
Hûséged hullámsírba zárt
Félhomály.
6. Visszaváltozás (Átváltozás - III)
Túl oly sok fáradt sóhajon,
Észrevétlenül visszaváltozom.
Jól tudom, ma sem hibázhatok
Annál, aki engem hibáztatott.
Ugyanúgy megy minden a régi rendben,
Mégis valami zavar a csendben.
Kitárt ajtómban már
Kitárt karokkal várnak rám.
Örömöm így csak egy pillanat,
Mert újra feni fogát rám a vad.
Kérdések fejemben: Nem tudom,
Miért ül haragja a vállamon
Annak, kinek annyi éven át
Kiszolgáltam minden óhaját?
Emberként oly nehéz
Felfogni azt, milyen merész,
Ki az életét egy másikra cseréli,
És azt másokért már nem éli.
Maradtam volna még
Tudatlanságom rabjaként
4 fal között rejtõzködõ,
Csendes, magányos hírvivõ.
Ki az életét egy célra téve
Küzdött, most mit kaphat cserébe?
Kérdések fejemben: Nem tudom,
Miért ül haragja a vállamon
Annak, kinek annyi éven át
Kiszolgáltam minden óhaját?
Miért lett ma elõrébbvaló
A felszín, s ami kézzel fogható?
Merre sodor majd ezután
Ez a parttalan folyó?
Ez a kötelék így oly mostoha és monoton.
Ha maradok, úgyis ostromolhat szabadon.
Idomított szokásait nem akarom!
Betanított szabályait megtagadom!
- Nézd, mily alázat
Ez a visszaváltozás!
Nincs magyarázat,
Mitõl nem vagyok ma más. -
|
|
