|
RESTART LYRICS
"Farkaskönny" (2006 Demo)
1. Farkaskönny
2. Álomcsapda
3. Csendes Káosz
4. Északi Szél
5. Elveszett Álom
1. Farkaskönny
A végtelen szirteken
Egy magányos farkas áll éhesen
Itt maradt, mert elszaladt
Az otthonától végleg elszakadt
Csak önmagában bízhat, mindenki elhagyta
Egy zord ölelés, mi maradt az útra
"Többé vissza ne térj", ezt hagyta rá,
Akiért nemrég az életét adta
Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok
Kapott sok szépet, olyat, mit soha nem remélt
Mégis kiûzték belõle a tüzes szenvedélyt
S amint a Nap letûnt a horizonton
Újat keres abból, mit úgy hívnak, 'otthon'
Rég volt már, egy messzeség
Mikor megismerte kedvesét
Dolgozott, csak érte élt
Mindent megadott neki, mit kért
De viharfelhõk jöttek, elmúlt a forróság,
Mi összekötötte az ifjú párt
Õ mindent megtett volna, életét adva
De ki lett adva az útja
Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok
Kapott sok szépet, olyat, mit soha nem remélt
Mégis kiûzték belõle a tüzes szenvedélyt
S amint a Nap letûnt a horizonton
Újat keres abból, mit úgy hívnak, 'otthon', már...
Vágy... a széllel száll
Nincs több határ
Nincs más a létben, mi eltörli könnyét
Egyedül tölti az összes estét
S mikor csak ül és a Holdat nézi
A fényben felfedezni kedvesét véli
Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok
2. Álomcsapda
Ébredés egy sötét ágyon
Az új látomást várom
Odakint már nem süt a Hold
Jégesõ veri fel a port
Álomra hajtanám fejem
De most nincs senki itt velem
Magam maradtam magamhoz
De az álom új kalandot hoz
Színvarázs, egy furcsa örvény
A valóságon túl nincs törvény
Vágyaim mint léggömb, szállnak fel... (a képekkel)
Sárkány, ki a tüzet fújja
A képzeletnek szabad az útja
Biztonságban zuhanok tovább...
Ki az, ki engem vár?
A Földön talán még lehet pár
Ki az, ki tõlem fél?
Nem élhet az, aki nem remél
Álmaimnak útján élem életem
Emlékeim száguldoznak féktelen
Rabja lettem vágyaimnak úgy érzem
Álomcsapda lett börtönöm, végzetem...
Forrás, mely a létet képzi
Elszakadt, az utat nézi
Kitörne a valóságból
De megrémült a távolságtól
Lázálmok a hited képzik
S messzirõl kínodat nézik
Mindent eléd tár
E hamis valóság
Véletlen, vagy ügyes lépés?
Nem használ az üres nézés
A távolban összefolyik minden
Menekülnék, de belém mart
Egy kéz, és megzavart
S elmém által szült világban tart
Végtelenben, egy távoli angyal
Megszólít, egy tompa hanggal
Megfordulok, nyílik a szárnya
Nem tudom még, mi lesz az ára
Tündököl, mint százezer gyémánt
Úgy kezel, mint egy ócska képmást
"A valóság partján élsz
De szétesel, elveszel..."
Váratlanul eltûnnek a képek
Szobámban a világ újra ébred
Szeretnék visszatérni még (...a szép emlék...)
Megindul újra az élet
Visszatér belém a lélek
De ma éjjel újabb látomás vár rám...
Ki az, ki engem vár?
A Földön talán még lehet pár
Ki az, ki tõlem fél?
Nem élhet az, aki nem remél
Álmaimnak útján élem életem
Emlékeim száguldoznak féktelen
Rabja lettem vágyaimnak úgy érzem
Álomcsapda lett börtönöm, végzetem...
3. Csendes Káosz
Öröm, szenvedés
gyors váltakozás
vágy, megvetés
néma hallgatás
A sok évet elpazarló ember
Ha tudná mi mindent tehetne
Élete kezében lehetne
Talán most már bátrabb lenne
Mondd, lelked mi nyomja?
Mitõl lett oly nagy a súlya?
Sebek melyek be nem gyógyultak
A sors kezei megfordultak
Csend, és béke
Menny és pokol
A világnak vége
Mindenki tombol
Egyként ordít s kiabálna
Ha lenne valaki aki hallja
Új lény, mélyen elnyomva benned
Talán észre kellett volna venned
Mondd, lelked mi nyomja?
Mitõl lett oly nagy a súlya?
Sebek melyek be nem gyógyultak
A sors kezei megfordultak
Sok tett, mi nem sajátod
Ez lett az összes barátod?
Te vagy mind, hiába sírsz
Hát küzdj ellene, míg lépni bírsz
4. Északi Szél
Bújdosó rab, egy gyermek véle
Nem tudja, miért lett õ elítélve
Háza az ég, az otthona puszta
Örül annak is, hogy élve megúszta
Rátörték az ajtót, felforgattak mindent
Elvittek otthonról minden kincset
De idõben elfutott, s magával vitte
Azt aki neki a legnagyobb kincse
Szaladj hát amíg tudsz, bús szökevény
Míg el nem ér hozzád a hideg fém
Tápláld, kit õrzöl, hisz látod, hogy fél
De új reményt hoz majd az északi szél
Egy szökött rab, ki a gyermekét védi
A saját életét már rég nem félti
Tûzhet a Nap, vagy eshet a hó
Mindig védi egymást a két bújdosó
Nem kívánnak semmit, csak azt,
Hogy véget érjen már e szenvedés
Egy szép napon majd elmúlik
Minden veszély...
5. Elveszett Álom
|
|
