|
NEMESIS LYRICS
"Terra Incognita" (2002)
1. Az Élet Fája
2. Találkozás A Hihetetlennel
3. A Fények Földje
4. A Titok
5. Másik Lét
6. Belsõ Tûz
7. Inferno (Instrumentális)
8. A Bûnös Mindig Más
9. Bocsásd Meg A Bûnömet
10. Miért?
11. Vérzõ Hold
12. Zuhanás Az Örökkévalóságba
1. Az Élet Fája
...Levelek vagyunk mind az Élet fáján
Forgunk a földdel a kárhozat útján
Perc- levelek a napok ágairól
Zörögve- pörögnek a szélben
Magukkal visznek egy új messzeségbe...
Olvasom a naplót,
Hogy bennem élhess, hogy
Magaddal vigyél egy új messzeségbe...
Utolsó perce az életbõl
Utolsó pillanat, mely örökké tart...
A félelmén lett úrrá most az önzés
És a magasból a mélységbe fordult...
A test csak test és a vér csak sár
A kárhozat csak egy mosoly az arcán
Lélek- levél az Élet fájáról
Arc- maszkodon a mosolyt talán csak képzelem?...
Ez a lány, levél volt a Fán
Ilyen az élet, mely meg nem áll
Lenn a szél levelet hord
De fent az ág új hajtást hoz...
Ez vár ránk fenn az életfán
Földet érünk, ha vége már
Fenn az égen, gyilkos szél jár
Könyörtelen és csak ránk vár...
Vért szívó átázott napló mellette
Történetét önként ránk hagyta: élõkre
Kényszerít a vágy, fáj a csábítás, hogy megértsem
Átolvasom, hogy tovább már bennem élhessen...
2. Találkozás A Hihetetlennel
I. Árnyékká vált Valós Világ
Az ordító csend,
Amely most rám szállt
Megmozdít mindent,
Mi a sötétben vár...
Nem, ez õrültség már!
Mely az álmommal jár,
Nem a Valós Világ
Mi árnyékká vált...Igen, talán képzeltem az éjszakát,
Melyben hirtelen a végtelen idõ rám talált
Mikor az ablaknál megláttam Õt,
Ki a holdfényben állt
A félelem, a rettegés
Mélyen benn adrenalint öntött belém,
Mert az elmém tagadta, mit a szemem látott...
... És amikor szólt,
Megszûnt minden más.
Egy angyalé az arc, mely a furcsa fénybõl nézett rám.
ANGYAL: "Hozzád jöttem - mert én vigyázok rád.
Ha lelked átadnád,
A kezdetekhez szállhatnánk
Az idõn át, a Végzet hullámán."
II. Vissza Édenbe
Lelkünk messze szállt,
Át az éjszakán.
Ez itt egy furcsa táj.
Várt az õsi kert
Régi, tiszta kert,
S benne ketten
Álltak az Élet hajnalán...
Látom, Éva szép szemében
Ott az értelem, s a láng
A Kígyó vár...
És az alma, mely hatalmat,
Vágyat önt szívébe majd,
Bûn és halandóság.
Értem már,
Bûn és halál...
Szálljunk tovább!
III. A Szövetség
(eltûnt idõk...) Letûnt idõk,
Mögöttünk már
A rombolás zsoldja
Mindig halál...(mindig halál...)
A végén úgyis ránk talál.
(figyelj rám jól!) "Figyelj rám jól!" -
az Angyal így szólt.
(egy Örök Helyen...) "Egy Örök Helyen
(másképp lehet...) másképp lehet."
Vigyél el, vigyél át
Mert úgy fáj!
A valóság miért más?
Angyal várj!
Hozzá értem, és máshogy szólt hozzám.
"A Fények Földje létezik,
Onnan hívlak majd.
Ha a lelked átadnád, (a lelked átadnád...)
Te is láthatnád. (te is láthatnád...)
Élõ ember nem jut át,
Meg kell érte halni.
Egy perc az egész, (egy perc az egész...)
Utána újra élsz..." (újra...)
3. A Fények Földje
Lehet, még csak egy perce vagyok élõ
Igen, még valami fáj
Az is fáj majd, ha át kell újra élnem:
Hova tart ez a világ...
Mint egy álom, oly nyugtatóan hat rám
A ködfátyol betakar
Visz a szél, mint egy porszemet az égen
Melynek része vagyok már...
És egy lélek száll a Fényben-
Melynek átadom az énem...
Füstbõl, ködbõl építi arcát a sok légtestû lélek
Bennem álmodják majd újra át a fény dalát
Vágyaim múltba veszõ fonalát
Kiszakítja az életem földjébõl
Ez a hely olyan más
Nem riaszt az elmúlás, ha ideérhet a lelkem majd...
Ez voltam én - a Fények Földjén
És most már bennem él a remény
A testem csak test
A vérem csak vér
De Fény a lelkem...
Angyal: "A Fények Földje vár, ha ott lent
Már nem láthatod többé a Nap fényét
A félelmek után, már nincs, ami fáj-
Meghal a bánatod
A Lélek Templomát, mikor végleg
Elhagyod, mert nem élhetsz örökké
Vigaszt majd itt találsz, de akiket elhagytál,
Azok nem tudják még..."
4. A Titok
Álmod csendjében élsz
Nem tûntem el, itt vagyok már
De titkom nehéz...
Ólomnehéz...
Látom, nem ébredsz fel
Alvó lelkednek elmondhatnám,
Mi vár majd ránk,
Hogy mi vár majd ránk
Az esõ hangján át
halkan súgnám...
5. Másik Lét
Fiú: Éjjel volt egy álmom, és még most is látom
Nem tudom feledni, el kell mondanom...
Érzem, erre vártam, míg sötétben álltam
Míg a ködben éltem, nem találtam az értelmét...
A hely, ahol tegnap jártál - ma megbabonáz...
Ahol majd a fényben szállunk - és élünk tovább...
Elmúlt minden kétség, nem vár már több rémség
Amíg élünk, nem kell félnünk többé már...
Értsd meg, indulnom kell ezzel a küldetéssel
Õk is kell, hogy hallják, látniuk kell a lényegét!!!
Életünk után vár egy másik lét
Vár egy másik táj, ahová lelkünk ér
A Lélek Templomából a fény felé
Az Árnyak országát - talán soha már -
Nem látjuk többé...
Lány: "Figyelj rám!
Az út veszélyes
Félre érthet a nagyvilág
Még nem vagy kész
Várnod kell, hogy tisztán láss..."
Nem várhatok -
Mert nem vár az élet
Lelkem tiszta és készen áll,
Lásson tisztán MINDENKI
Most már ezután!
6. Belsõ Tûz
I. A Belsõ Tûz
Elszáll a szó, a szél szárnyán
A szívekre rátalál.
Én megadom a választ,
Ha valaki fél,
Mert valahol mindig meghal a remény.
De a szónak súlyát
Igen, érzem már
Ide tömegek jönnek a reményért
Én megadom a választ,
Ha valaki fél
Mert ugyanúgy éltem azelõtt, nemrég...
Érzem a belsõ tûzben,
Mely bennem lángol
És tovább él, ha érzed
És újból kéred, újból mondom:
Van remény!!!
Egy prófétát éltetnek,
Egy próféta köztük él
Egy üzenet az égbõl
Mely hirdeti a Fényt
Ez az igazi, tiszta Ébredés
Érzem a belsõ tûzben,
Mely bennem lángol
És tovább él, ha érzed
És újból kéred, újból mondom:
Van remény!!!
Akarom, hogy mindenki meglássa,
Hogy újból megtalálja,
Érezze újból át
Az örök élet mindenkire vár
De az álmainkat meg kell élnünk,
Vagy el kell érnünk itt lenn a Földön...
II. Éjfél
Egyedül ért el az éjfél
Hazaértem, a nap végén
Odafenn a lány már alszik
A csendbe olvadt a sötétség
Valahol az álom határán,
Hol a test is súlytalan
A varázslat formát öltött
Érint egy kéz, fénykönnyû kéz
Angyali lény - arcomba néz...
III. A végsõ igazság
ANGYAL: "Tudod a titkot a fényrõl,
Hogy honnan, mindegy
A bátorságod, hogy elmondd,
Az nekünk túl sok már.
Ne hidd, hogy jobban élnek majd
Vakhitük tévedés
A szép szó úgy sem használ már
Könnyítsd meg a szenvedést!"
IV. Kétségek közt
És újból itt a reggel
És mégis nehéz szívvel
Indulok, hogy hirdessem az új igét...
Mi lesz, ha félreértik,
Mi lesz, ha nem fogják fel
És önként indulnak fény felé?
7. Inferno (Instrumentális)
8. A Bûnös Mindig Más
Szörnyû lázban ég
a város bûnben él
Önként, önkézzel
Ezrek adják fel...
Többnek képzelték,
vagy meg sem értették
Most vérrel vádolják
a "gyilkos" prófétát
Szavait tegnap még imádták-
Ma bemocskolva várja sorsát:
Elhiszem, nincs más választás
Volt ilyen, a bûnös MINDIG MÁS
Félelem, vakhit, önzõség
Láthatod, az ember még nincs kész...
Egyre több a vér,
gyilkos álremény
Nem szül mást a tett,
csak újabb bûnöket
Valahol mégis várja sorsát,
Tudva, hogy úgyis megtalálják:
Félelem, vakhit, önzõség
Láthatod, az ember még nincs kész...
Volt ilyen, a bûnös MINDIG MÁS
Elhiszem, nincs más választás:
Áldozat az új megváltásért
Bár talán nem vagyunk rá méltók még...
9. Bocsásd Meg A Bûnömet
Fiú: Egyre nõ a távolság
Hol jársz, vagy hol vársz rám
Olyan nagy szükségem van most rád...
Gyere, kérlek, adj reményt!
A sötétbe hozz most fényt!
Vezess át az éjszakán!
Holnapra késõ már...túl késõ már
Bennem nincs már senki
Bennem nincs már semmi
Testem többé nem fáj
És nem érzek félelmet sem...
Ütnek, vernek, kínoznak,
Kérdeznek, aláznak.
Mit mondok, nekik fáj-
Tudják jól- nem hazugság.
Csak jó és rossz út van-
Az ember választhat.
Én is választottam,
Tévedés volt talán, nem tudom...
És ha eltûnik szívembõl
Ez az álnok hit,
Akkor majd gondolj rám,
Mert már nincs igazság!
És az élet megy tovább
Tévedés volt, semmi más
Újra elborít a szenny,
Az önzõ, öntelt õrület.
Testem többé nem kell már
Úgysem vehetném hasznát
Szívemben nincs félelem,
Végleg elmúlt...
ANGYAL II.: "Figyelj ember, mit beszélsz
Gyere, nézd meg, hogy hol élsz!
Hazug vágyak hajtanak,
Ez a sorsod ember!
Mindig, mindent elhiszel,
De a lelked én viszem el
A Tagadásnak Szellemét
Nehogy ismét szentnek nézd!"
Az élet úgyis megy tovább
Nem haragszom rád, világ.
Elvesztem, az én hibám
Jót akartam, csak ez fáj...
És a Fények Földje vár,
Ha tényleg nem volt hazugság.
Õrizd jól emlékemet,
Bocsásd meg a bûnömet!
Testem többé nem kell már,
Úgysem vehetném hasznát
Bocsásd meg a bûnömet,
Õrizd jól emlékemet!
10. Miért?
LÁNY: Súlyos könnyek az égbõl
Könnyek az én szívembõl
Mondd meg, miért vették el õt?!
Miért pont így történt?
Miért Õt büntették bûnömért?
Mondd meg, hogy mit tehetnék!
Miért nem én?
Az én hibám volt minden és
Most elvesztettem az élet értelmét...
11. Vérzõ Hold
Nem talállak, bárhogy hívlak
Lehet, hogy túl késõ már...
A megérzésem lassan megfojt
Mindig elõttem van arcod,
Mikor elmesélted
Azt az álmot, amit
Tõlem kaptál, bár nem kérted...
Angyal: "Ne sajnáld õt, inkább éld túl
Akármeddig süllyedsz még...
A bánat- ingoványból szólít
Érzem, itt van köztünk,
Erõsebb lett tõle a fény
Ne engedd, hogy újból
A mélybe rántson a keserûség!
Egyszerû, könnyebb út,
De emészt majd a szörnyû múlt,
Ha engeded, hogy áldozattá válj...
Azt hiszed: nincs már más,
Nézz az égre, ott vár rád a segítség
Megvédi a lelked"...
Azt mondták nincs közöttünk már
Elment, és lelke messze jár
Mondd meg, hogy hol voltál
Amikor szükség volt rád?
Nem hallom a külvilág zaját
Nem látom a fényeket sem már
Csak némán süllyedek
És lassan elveszek
Vérzõ Hold a lelkem
Könnyfolyók vizén
Mindkét partról a bánat
Arca néz felém...
12. Zuhanás Az Örökkévalóságba
Kérlek, mondd, hogy még csak álmodom!
Ígérd meg, hogy újból láthatom Õt,
Mint rég- Ugyanúgy él…
Most már minden percem fájni fog?
Ó lomszürke Napként éget a vétkem-
Méreg a vérben, átkom a Létben
Kín a Reményben.
Engedj elmennem!
Itt kell megtennem
Bûnnel bûnhõdhetnék..
Hidd el, próbáltam, de
Én itt nem bírom már
Töröld el az átkom!…
Félek még, de így jobb talán
A szívem csak remél, mégis: élni fáj,
Mert nem vár semmi rám, nem vár senki már
A Fények Földje hív, hajt a vágy…
Fel kellett jönnöm, a felhõk fölé
Itt álmodoztunk, emléked él
Nem kell az álom, semmit sem ér
A toronyházról, lesodor a szél
***
A Sors karjában így jobb talán
A szíve csak remélt, mégis: élni fájt,
Mert nem várt semmi rá, nem várt senki rá
A Fények Földje hívta, és o szállt…
Teste földet ért, nem él tovább
Vére már csak sár,
Egy levél volt a fán.
Mert ez nem toronyház,
Az Életfa, mit látsz
A valóság érzéki csalódás…
|
|
