|
LORD LYRICS
"Big City Lights" (1985)
1. Kisfiú
2. Mesedal
3. Fordul A Föld
4. Addig Jár A Korsó A Kútra...
5. Száz Év
6. Zaklatott Fények
7. Napvilág
8. Kell Az Értelem
9. Vándor
1. Kisfiú
Új élet indul, felsír a gyerek.
Hangja dal-csoda,
várja otthona:
utcák, terek.
Megnõ és felnõtt lesz,
élni tanul.
Minden mozdulat
mást és mást mutat,
így boldogul.
Kisfiú, tiszta arcodon félelem:
miért van?- nem tudom.
Miért várod még újra a régi mesét?
Azt a szép, százszor száz csodát,
amiben csak békét találsz,
Mai mesénk rég nem igazi már!
Túl már az iskolán nincs tananyag.
Mégis tudni kell,
miért kérdezel
s mit nem szabad.
Informál téged minden, hát figyelj,(**)
nyisd ki jól szemed,
nyújtsd ki két kezed,
kérdezz, s felelj!
Kisfiú, tiszta arcodon félelem:
miért van?- nem tudom.
Miért várod még újra a régi mesét?
Azt a szép, százszor száz csodát,
amiben csak békét találsz,
Mai mesénk rég nem igazi már!
2. Mesedal
A meséknek vége már:
egy sárkány sem él.
Egy fejjel hétfejû
az ember, ha fél.
Látom, már várod az ébredést,
hát ûzd el az álmot és élj!
Hallgatni épp ezért
egymásra kell!
A csoda távoli,
a köznap közel.
Látom, már várod az ébredést,
hát ûzd el az álmot és élj!
Elmúlnak éveink,
volt-nincs varázs,
Másokra úgy tekints,
hogy magadba láss!
Látom, már várod az ébredést,
hát ûzd el az álmot és élj!
3. Fordul A Föld
Reggel van, véges az éjszaka,
virrad már értelmünk hajnala.
Bal lábbal felkelni nem szabad,
bosszúság úgyis majd száz akad.
Rádköszönt megint sok mániád,
azt hiszed, kedved így jobb talán?
Fordul bizony a Föld,
bár ezt soha nem érzed.
Minden másokhoz köt,
jobb, ha magadba nézel!
Rádkacsint egy-két pimasz mosoly,
vedd észre, más sem mindig komor.
ördögi, minden mi úgy ragyog,
(de) hol késnek - mondjad - az angyalok?
Fordul bizony a Föld,
bár ezt soha nem érzed.
Minden másokhoz köt,
jobb, ha magadba nézel!
4. Addig Jár A Korsó A Kútra...
Elkezdünk egy új évet,
bort, búzát békességet!
Köznapokat élünk,
s ünnepekre gyakran gondolunk.
Célokat remélünk,
s maholnap itt az alkonyunk.
Elfáradt talán - nem vitás -
az, ki másoknak vermet ás,
útunk nincs, de járunk,
engedelmes lábunk lép velünk.
Nyugalomra vágyunk
annyira, hogy égni nem merünk.
Korán kelsz, de nem lesz kincseket,
mert aranyra lelni nem lehet.
és a mosdód csak bámul rád,
vízre vágyik régen, de nincs ki ád!
Pénzen kialkudott önmagunk
ránk szól újra. árúk nem vagyunk!
és a mosdód csak bámul rád,
vízre vágyik régen, de ki ád!
Emlékeink üzennek még,
s mindig nagyobb a különbség...,
hisz' jól tudod, hogy addig jár,
csak addig jár, addig jár...,
addig jár a korsó a kútra míg eltörik,
vagy széttörik,
vagy szétverik!
Addig jár a korsó a kútra...!
5. Száz Év
Száz éve várlak,
Száz éve már,
hogy elmentél.
Száz éve kérlek,
Száz éve, s kár,
hogy nem jöttél.
Száz év, az nékem nem sok.
én száz éve boldog vagyok.
Kétszáz van hátra,
kétszáz van még,
hogy épp' elérj.
De négyszáz se téma,
négyszáz se sok,
hogy rámbeszélj!
Kétszáz év nékem nem sok,
(De) négyszáztól megbolondulok!
Percenek tûnik csak, óh
a száz, a két vagy négyszáz.
Akárhogy is van,
rosszul áll a szénád.
Az ezredforduló
visszahoz majd hozzám.
Addig várok majd,
hogy néhanapján szólj rám!
6. Zaklatott Fények
Sötét van, álmodik a város.
Látom a néma fák sorát.
állnak szép rendben,
hatalmas, csöndes lomb-szemük
egy-egy nagy bérházba belát.
Zaklatott fények között járunk,
tudva a dolgát lép a láb.
Akarva és nem
védtelen õrzõangyalok
óvják a neon-éjszakát.
Alszik odabent, tévéd,
képernyõjén nincs most rémkép.
és a meghajszolt nappal
ágyban álmodik fáradt békét.
7. Napvilág
A Napvilág nyitotta föl szemed,
fölötted állt, s átadtaéleted.
érezted néha: milyen, ha szeretnek,
s hiányzott sokszor, ha nem voltakveled.
Emlék ma már, de belül valahol maradt egy hang,
s rád kiáltva szól: téged nem érhet semmi baj,
életed kísérje a dal!
Remélem néked a köznapi szépet,
s kívánok jót!
Tudhattad volna, hogy mi vár majd reád,
csendben szólt hozzád minden éjszakád.
érted is már, amit sejthettél:
önmagad ellen legnagyobb a tét!
Emlék ma már, de belül valahol maradt egy hang,
s rád kiáltva szól: téged nem érhet semmi baj,
életed kísérje a dal!
Remélem néked a köznapi szépet,
s kívánok jót!
8. Kell Az Értelem
Én azt nem hiszem el:
hogy kell, és ölni jó!
Szólj helyettem, te vers,
ne félj, légy bíztató!
Kiáltsd: élni akar,
aki él, aki még szeret!
Figyelmeztet e dal,
hogy féltsd az életed!
Kell az értelem,
a hó-tiszta álom.
Sok az alkalom,
hogy minden romokká váljon.
Fáj az értelem,
de el mégse hagyjon!
Aki ostoba, az kézbe
fegyvert ne kapjon,
hogy észbe kapjon!
Szelíd tûzmadaram,
repülj, és tégy csodát!
Ne rombolhassa szét
a világ önmagát!
Kell az értelem,
a hó-tiszta álom.
Sok az alkalom,
hogy minden romokká váljon.
Fáj az értelem,
de el mégse hagyjon!
Aki ostoba, az kézbe
fegyvert ne kapjon,
hogy észbe kapjon!
9. Vándor
Élete valahol véget ér,
a szíve már nem dobog.
Fekete föld mélyén
örökre megnyugodott.
Nem siratja senki õt,
nem könnyeznek a sírja elõtt.
Csavargó volt, bolyongott,
magányosan kóborolt,
senkije se volt, semmije se volt,
csak az élete.
Vén szemét lehunyva élete megszakadt,
nem indul új útra, pihen a föld alatt.
Elmondom nektek az õ történetét,arról mesélek, hogyan élt.
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, SZERETETET!
Szülei eldobták, nem törõdtek vele, nem maradt semmije, csak az élete.
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között telt a
gyermekkora, ott volt az otthona és mégis vidáman élt, szívébe zárta a
nagy reményt, hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdõk, völgyek, hegyek.
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettõl nyugatig minden földet bejár.
Az idõ eljött, õ szabad lett,
útra kelhet a végtelenbe,
ezt álmodta, erre ébredt,
évek óta csak ezt remélte.
Amerre járt, megszerették,
és ha néha megkérdezték,
hogy honnan indult, s mi a célja,
õ vidáman csak ezt dalolta:
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Éhét, szomját elfeledte,
csak a világ érdekelte,
hosszú haját fújja a szél,
ereiben lüktet a vér.
Forró nyár jön hideg télre,
hosszú út áll már mögötte,
de nem néz hátra, megy elõre
jókedvûen énekelve:
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Nem kell a csillogás,
nem kell a ragyogás,
nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy,
nem kell a céltalan cél!
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Évek túl hamar szállnak el,
csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tûzben ég,
de hívja már az örök pihenés.
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
|
|
