|
DYING FIELDS LYRICS
"Mindig Ébren" (2001)
1. Fekete romantika
2. Vers kell
3. Romlás virága
4. Egyedül
5. Túlsó part
6. Rétek
7. Mindig ébren
8. Madarak
1. Fekete romantika
Álomra hajtom fejem, tiszta békére vágyva
De újra a temet?be hív magányos kedvesem álma?
Ugyanaz a békés temet?kert, mi oly kedves nekem
Mégis úgy érzem, ma éjjel az ördög kenyerét eszem
Szemeim elkapják tekinteted, ahogy lelkemmel játszva
Elillansz a hófehér tereken át
Ma éjjel illatos a tested
Holnap az utolsó t?zkeresztség vár?
Nézd, megint gyermekek vagyunk
Nézzük egymás ránctalan arcát
Úgy várva a boldogságra, akár a félelemre
Együtt élve át a fekete romantikát
Rejt?zzünk el a fény el?l
Fussunk a szomorú parkokon át
Együtt várva az utolsó télre
Átélve a fekete romantikát
?És lassítsuk lépteinket, ha érezzük már
Az elmúlás emlékm?vének h?vös k?-illatát
Együtt várva a gyönyörre, vágyva a félelemre
Együtt élve át a fekete romantikát
A ravatalra fektetlek halkan
Ma éjjel legyél velem még
Szent áldozatunkra kél a hajnal?
Misztikus tüzünk?
?Örökké ég?
2. Vers kell
Egymás alá írt sorok
Minden, mi él, fáj, mozog
Minden, mi sebz és simogat
Minden, mi ?rzi a sírokat
S mint a Nap végtelen útja
Ahogy mindig újra meg újra
Meghal? Felkel?
Vers kell?
Vers kell?
Vers kell, hogy értsd, amit érzel
Vers, hogy tudd, mit?l vérzel
Öleljen, repítsen, altasson el
Tanítsa meg, hogy szeretni kell
?És ha elbuknál a dühöng? árban
S már megadnád magad a sárban
Azt súgja:
Kelj fel!
Vers kell?
Vers kell?
Vers kell a szavakban
Az élet ezer alakban?
Vers kell, hogy ne fuss kincsek után
S hidd ?t, ki nincsen csupán
Vers, hogy gyermeked bet?zze
Vers, hogy magányod el?zze
Az els?, mit az Édes tanított
Sohasem feleded talán
A végs?, mit k?be pattint
Feletted a halál?
3. Romlás virága
Újra írnád a történeted
Ha elhinnéd, hogy még mindig élsz
De papírod hozzá csak ázott t?zfal
Tintád véres veríték
Alkotsz vagy rombolsz
Mindegy már?
Neked nem nyílhat más
Csak a romlás virága
Szakítsd le azt is
Taposd a sárba
Túl hosszú lenne az út
Vissza a fénybe
Fogadd el szó nélkül
Hogy mindennek vége
Aranykorod let?nt rég
A tiszta égbolt csak tükörkép
Felejthet? emlék a mában
Gyermeki könnyeid tavában
?Miért kell mégis??
?Miért szép??
Hosszú lenne az út
Vissza a fénybe
Csak a szakadék felé
Csak a sodrással szembe?
4. Egyedül
Úgy érzed, minden itt hagyott
Magányosan siratod a tegnapot
Könnyeid hullnak a semmiért
Az elveszett évekért?
5. Túlsó part
Lépj ki a partra
Mint vihar el?tt a csend
Írd a porba
Hogy mit jelent
A kétség, mi feszít
Mint gátat ostromló ár
Kérdésed a titkomra
Választ nem talál?
Sétálj az aranyhídon át?
A folyó beszél el?ttünk
Mély árkot tör a porban
Látod egyre messzebb úszik
A másik oldal
Tisztán értem szavát
De nem mesélek
Soha ne tudd
Hogy a túlsó parton élek?
6. Rétek
Ha majd sebzett madárként zuhanok
A gyilkos Föld felé
Égi viharokon át, hóhéraim elé
Akkor terítsd alám a rétek
Hullámzó zöld sz?nyegét
Add a tenger lágy habjait
Angyalok tiszta életét
Add most nekem a haldokló rétek
Még nyíló virágait
Megfonom bel?lük az álmos vágyak
Hajnali ágyait
(Csak) Beléjük fekszem, legyen mind
Virágzó koporsóm
A fényes nap, mit élek ma
Lészen az utolsóm?
7. Mindig ébren
Örök a mozgás
A kiszabott élettér
De mindig változik a kép
Mindig mást raknak eléd
Az öröklét tükrében
Újra és újra
Tiszta arcod keresed
Lekéstél róla
Egyre hosszabbak a percek
Egyre végtelenebb a tér
De minden tiszta hajnal
Egy régi testben ér
Van mi nagyon mélyen
Nem mozdul, de mindig ébren
Egy eltévedt szóra vár
Egy végzetes szóra vár
A lélek mozdulatlan
De mindig ébren
Mindig készen?
?Egy újabb támadásra vár
8. Madarak
Lombtalan ágak marnak az égbe
Szívembe tép a fájdalom
Véres tollak a vakító hóban
Fagyott könnyek az arcomon
Szállnék velük, de testem lehúz
Miért nincs bennük szánalom?
Kezem segít? kézért nyújtom
De csak a fagyott földet markolom?
B?römön érzem érintésük
Hallom hangjukat
Örök fájdalomtól ég? szemük
Belém lát, lelkemben kutat
Élettelen szárnyaik suhognak
Némán felém sikoltanak
Álmaimban körém gy?lnek
Halott madarak?
|
|
